122.

2008 december 10. | Szerző: jewel8 |

Betmenkének … is

 A Kincs kincs marad míg a Világ világ! Talán kicsit magányosabb, talán nem is fénylik annyira, hangja sem olyan már, mint régen, az egykoron megélt csodákat is belepte már a pókháló, de nem kell félni, Kincs kincs maradt. Lehet az is, hogy a Vadász már más utakon jár, kényszerű mellékvágányokon. Talán szomorú még egy kicsit, hogy nem dédelgetheti drága Kincsét, és a Kincs is bánatos, mert nem csókolhatja le a Vadász könnyeit, de amit a Sors egyszer kigondolt, az ellen nem lehet tenni. Az ellen nem, de a szerelmet féltve őrzi mindkettő a szívében. Néha előveszik, leporolják, elméláznak az elmúlt hónapok eseményein. Olyankor megcsillan a Kincs szemében egy-egy könnycsepp, a Vadász olyankor feszült és ideges, és történik valami, valami megmagyarázhatatlan furcsaság. A gondolatok találkozása. Kicsit olyan ez az egész, mint amit az emberek telepátiának hívnak, olyankor újra érzik, erősen érzik azt a valamit, amit az okosok úgy hívnak SZERELEM. De az Élet ellen, a mindennapok ellen nem lehet mit tenni. A mese folytatódik, csak más szereplőkkel,…vagy ugyanazokkal? Ki tudja? Talán csak Ők ketten tudják. Egy Kincs, aki még mindig Kincs, és a Vadász.