116.

2008 szeptember 18. | Szerző: jewel8 |

 Néha magam sem tudom, mit gondoljak,hogyan kezeljek egy-egy dolgot. Például a feltűnésedet, Vadász! Ne ijedj meg! Nem bánom, sőt kifejezetten kedvemre való. Újra érzem a cinkos egymásramosolygást, mint annak idején, a megismerkedésünkkor. Megjegyzem, most sokkal könnyebb volt kimondani azt a bizonyos 9 betűt, mint akkor. Most valahogy sokkal kevésbé jön aza a furcsa szorongás, nem árválkodnak tétován a gondolataim, amikor Rád gondolok. Tegnap Barátnő Kincs volt nálam. Most egy másik folyó partján sétáltunk. Nem tudom, miért, de a szemem folyton a partot fürkészte, hátha meglát két egymáshoz símuló csónakocskát. Emlékszel még? Hogyne emlékeznél! Hányszor kanyarodott a szó vissza Hozzád, Vadász! Ha tudnád, hányszor! Valahogy, nem tudom, miért, összekötlek a lusta folyóval. Kezdetben csak egy fatális véletlennek köszönhetően, ma már tudatosan. Kell, hogy szeresd a folyót, a folyómat, a lágyan ringó csónakot, az ég kékjét, a fák buja zöldjét. Szeress engem, Vadász, csak annyira, mint én Téged!