111.

2008 szeptember 1. | Szerző: jewel8 |

 Talán ez a világ rendje. A Kincsek nem igazán értik a Vadászok gondolkozásmódját, és a Vadászok sem értik, a Kincsek mit miért tesznek. Alaphelyzetben ez természetes. Ez a más szemmel látás az egyik dolog, ami vonzóvá teszi egyiket a másik számára. A kincsek általában a szívükkel gondolkoznak, míg a Vadászok racionálisabbak, észemberek. Nem mondom, hogy hidegen és számítóan racionálisak, de a döntéseiket nem érzelmi síkon hozzák. Ezt időnként nehéz a Kincseknek elfogadni, de tegyük hozzá, a föld felett hozott döntések sem mindig érthetőek. Sokat gondolkoztam azon, hogy folytassam-e ezt a blogot. Nincsenek észérvek. De,hát én nem is Vadász vagyok, hanem Kincs, tőlem nem várja el senki, hogy az eszemre hagyatkozzam. Így, hosszas vívódás után a folytatás mellett döntöttem. Ne horkanj fel Csacsi Öreg Medve! Ez a Kincs már nem az a Kincs! Csak tudod, kell egy hely, ahol elmondhatom azt, amit sehol máshol. Ez egy olyan szupertitkos blog lesz, amiről tényleg csak azok tudnak, akik nagyon fontosak nekem. Ez a blog már nem Neked fog szólni Vadász, bár tudom, hogy olvasni fogod. Mégsem fogom emiatt cenzúrázni, vagy ilyesmi. Egyszerűen írom, mert írnom kell. Tegnap a Fővadásszal volt egy hosszas beszélgetésünk. Azt hittem, elég jól leplezem, hogy megviselt ez a dolog, de ráébresztett, hogy bizony csapnivaló színész vagyok. Könnyedén átlát rajtam. Sétáltunk a Dzsungel utcáin, úgy ahogy nagyon régen nem tettük, és arról beszélt, hogy mennyire megijedt attól, hogy elveszíthet. Nem tudom. Kicsit őszintétlennek éreztem. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ez az egész megváltozom dolog nem is miattam van, hanem a férfiúi büszkeség miatt. A birtoklási kényszer, bármi áron megtartani, ami az enyém. Egyenlőre várok. Várok, és játszom. Én is. Próbálom eljátszani a mosolygós, csupavidám Kincset. Talán több sikerrel, mint eddig.