110.

2008 augusztus 28. | Szerző: jewel8 |

 Lassan sikerül egyik dolgot elvonatkoztani a másiktól. Nem mondom, hogy nem volt nehéz ez az út. Azt sem mondom, hogy nem került iszonyatos energiákba, hogy végre kinyissam a szemem és elfogadjam a helyzetet. Tartottam magam. Igen, kívülre mutattam, hogy milyen piszok erős vagyok, még ezt is könnyedén lenyelem, mert tudom, hogy ami történt, az nem az én hibám, talán nem is a Tiéd. De belül emésztett valami. Nem tudnám megmondani, hogy mi, csak azt tudtam, hogy már semmi sem olyan, mint volt. Valami légyféle került a levesbe, és az a leves már sohasem lesz olyan ízletes, mint előtte volt. Akkor talán tényleg ki kellene borítani a kukába. Nem igaz? Nem tudtalak meggyászolni, mert a körülmények nem olyanok voltak, hogy azt megtehettem volna. Nem tudtalak elsiratni. Nem tudtam eltemetni a legkedvesebbet, ami az életemben volt. A szerelmünket. Aztán tegnap, amikor elolvastam azt a hideg levelet, akkor már tudtam, hogy mit kell tennem. Talán ennek is meg kellett történnie? Nem tudom. Elköszönök. Sajnálom, hogy nem akarod, hogy bármiképp is az életed része maradhassak, mint ahogy azt más Kincs megteheti. Csupán ennyit sajnálok. Dehogy, még ez sem teljes így! Még ez sem igaz. Sajnálom még az elmúlt szerelmünket. Légy nagyon boldog, Vadász a VALÓSÁGODban!