107.

2008 augusztus 15. | Szerző: jewel8 |

 Tudom Vadász, hogy az idő nem áll meg, sőt visszafele sem forognak az óra mutatói. Az idővel nem lehet harcolni. Meg lehet ugyan próbálni, lehet kisérleteket tenni, de ami elmúlt, ami kimondatott, azt visszahozni már a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet. Igen ám! De mi van azokkal a dolgokkal, amik nem akarnak szót fogadni az időnek? Egyszerűen nem veszik tudomásul, hogy nekik már csillapodni kellene, halványulni és szép lassan felejtődni? Mi van azokkal a dolgokkal, Vadász!? A szerelemmel például? A szeretettel, amit csak egy Kincs érezhet a Vadásza iránt? Lehet-e parancsolni ezeknek a buta kis érzéseknek, amikor folyton itt tolonganak a szív magasságában, vagy gombócként a torkomban? Nem tudom őket kordában tartani. Itt vannak, csiklandoznak, fojtanak, kergetőznek a józan ésszel, de egyszerűen nem állnak be a sarokba. Mit tegyek, Vadász?