1.0Kincshttps://kincs.cafeblog.hujewel8https://kincs.cafeblog.hu/author/jewel8-2/<P align=justify><SPAN style="FONT-FAMILY: Verdana"><STRONG><SPAN style="COLOR: #000066"> Az ilyen fejfájós, szürke reggeleken minden olyan bonyolultnak, nehézkesnek tűnik. Nem </SPAN></STRONG> <STRONG><SPAN style="COLOR: #000066">ringat a zene, nem simogat a szél, nem mos tisztára az eső. Ilyenkor sajnálom magam, holott tudom, hogy ez is élet velejárója. Ilyenkor csak teszem egyik lábam a másik elé, látszólag céltalanul, kopogtatom a billentyűket látszólag minden rendszer nélkül. Sajátosan furcsa érzés. Mintha a testem nem is az enyém lenne, mintha a mozdulatokat valaki más tenné, mintha a gondolataim nem is bennem születnének, én csak egy gép vagyok, csak egy rozsdás, agyonhasznált gép, képtelen arra, hogy tegye a dolgát. Persze aztán mégis teszem. Valahogy az ember mindig felülkerekedik a letargián, valahogy elviseli a fájdalmat még akkor is, ha az megkeseríti a mindennapokat. Nem is tudom már, milyen az. Milyen fájdalom nélkül ébredni, vagy éppen fájdalom nélkül hajtani álomra a fejem. Megszoktam már, szinte hiányzik is, ha netalán egy-egy órácskára elköltözik belőlem valahova. Persze nem megy túl messze, hogy biztosan visszataláljon, és támadjon, hogy rágjon, hogy emésszen. </SPAN></STRONG></SPAN></P>rich